Európai Uniós Tenderfigyelés
Mi van a háttérben?
Az Európai Unió közbeszerzési szabályozása, amely garantálja, hogy az uniós tagállamban letelepedett vállalkozások (így a magyar cégek is) egyenlő jogokkal vehetnek részt más tagállamok közbeszerzési eljárásaiban, több uniós jogi forrásból ered, köztük főként a 2014/24/EU irányelvből.
Legfontosabb szabályok:
- Az EU-ban letelepedett vállalkozásoknak joguk van részt venni bármely uniós ország közbeszerzési eljárásában, ugyanazon feltételek mellett, mint az adott ország saját vállalkozói[1].
- A közbeszerzési eljárásoknak meg kell felelniük az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) alapelveinek, mint például az áruk és szolgáltatások szabad mozgása, a letelepedés szabadsága, az egyenlő bánásmód és a megkülönböztetés tilalma[2].
- A 2014/24/EU irányelv előírja, hogy a tagállami közbeszerzési eljárások az uniós elveknek és szabályoknak megfelelően zajlanak, így biztosítva a versenyt és az egyenlő hozzáférést[2][10].
- Az uniós szabályok nemzetközi versenyjogként érvényesítik, hogy a bármely tagállamban székhellyel rendelkező vállalkozás azon az alapon versenyezhet, hogy jogosult a piacgyakorlásra az EU egész területén[1][6].
- Az irányelv és az uniós szerződés elvei megakadályozzák a nemzeti előnyben részesítést az uniós vállalkozókkal szemben[4].

Ezért nincs külön „törvény” Magyarországon, ami garantálja a magyar cég győzelmét, de az EU közbeszerzési irányelvei és az EUMSZ-elv biztosítja, hogy a magyar székhelyű vállalkozások törvényszerűen jogosultak legyenek uniós tagállami közbeszerzési eljárásokban részt venni és versenyezni egyenlő feltételekkel.
Röviden: az EU 2014/24/EU irányelv és az EU működéséről szóló szerződés (EUMSZ) biztosítja ezt a törvényszerű egyenlő hozzáférést és versenyt az uniós közbeszerzéseken[1][2][4][10].
Források:
[1] Közbeszerzési szabályok az EU-ban - Your Europe [Link]
[2] [PDF] AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2014/24/EU IRÁNYELVE ... [Link]
[3] [PDF] Közbeszerzés az Európai Unióban [Link]
[4] Kbt. (új) - 2015. évi CXLIII. törvény a közbeszerzésekről [Link]
[5] [PDF] Közszolgáltatók kizárólagos és különleges jogai az Európai Unió ... [Link]
[6] Közbeszerzési szerződések | Ismertetők az Európai Unióról [Link]
[7] 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet a 2021-2027 programozási ... [Link]
[8] A belső piacot torzító külföldi támogatásokról szóló rendelet [Link]
[9] Várható változások a közbeszerzés szabályozásában az európai ... [Link]
[10] [PDF] Doktori (PhD) értekezés [Link]
Miről szól az EURÓPAI UNIÓS KÖZBESZERZÉS?
Rengeteg olyan vállalat működik ma Magyarországon, melyeknek van szabad kapacitása új projektek megvalósítására, cégük évek óta megbízhatóan működik és van affinitásuk uniós országok felé nyitni annak érdekében, hogy növeljék profitjukat.
Számukra nyújtunk kiváló lehetőséget, hogy külön szolgáltatásunk keretében uniós közbeszerzési pályázatokon vegyenek részt.
Az információ érték
Szolgáltatásunk keretén belül, folyamatosan figyelemmel kísérjük az aktuálisan és frissen megjelenő uniós közbeszerzési kiírásokat, majd azokat személyre szabottan e-mailben továbbítjuk egy Ön által megadott e-mail címre. Így Ön kizárólag olyan válogatott tenderekről kap tájékoztatást, melyek a vállalat tevékenységével szinkronban vannak. Az új tendereket naponta, akár többszöri értesítőben küldjük ki annak érdekében, hogy minél hamarabb értesüljenek a friss kiírásokról. Önnek csak egy feladata van a folyamat ezen szakaszában: kiválasztani azt- vagy azokat a projekteket, melyeken indulni szeretnének és erről visszajelzést küldeni részünkre.
Ezt követően mi az információt továbbítjuk szakértő kollégánknak, akinek több éves tapasztalata van az uniós közbeszerzési eljárások, tenderek gördülékeny menedzselésében és pontosan ismeri azokat a részleteket, melyek döntő jelentőségűek lehetnek a tender elbírálásakor. Szakértőnk felveszi Önnel a kapcsolatot és tájékoztatást nyújt a várható folyamatokról, benyújtandó dokumentumokról, elkészítik a szükséges anyagokat és végig azon dolgoznak, hogy a befektetett energia egy elnyert tendert eredményezzen. Szakértőink érdekeltek egy projekt sikerében és a tender megnyerésében, ugyanakkor a siker nem kizárólag rajtuk múlik.
Miből áll az EURÓPAI UNIÓS KÖZBESZERZÉS folyamat, hogyan képzeljem el?
0. pont: Az itt olvasható információk feldolgozása. Az itt leírtakkal teljeskörű képet szeretnénk nyújtani Önnek. Amennyiben kérdése lenne, vegye fel velünk a kapcsolatot, és kérdezzen. (ez eddig ingyenes)
1. pont: Szolgáltatás megrendelése.
2. pont: Folyamatosan, akár napi több alkalommal tájékoztatjuk emailben az aktuálisan elérhető Uniós közbeszerzésekről.
3. pont: Önök kiválaszthatják a számukra megfelelő tendert, tendereket és erről tájékoztat minket emailben.
4. pont: Felvesszük Önnel a kapcsolatot és egyeztetünk egy időpontot, melyen szakértő kollégáink tájékoztatják a választott tender részleteiről.
5. pont: Kollégáink az elhangzottak és a kapott információk alapján elkészítik a beadáshoz szükséges dokumentumokat.
Díjak
A szolgáltatás havidíjas, mely tartalmazza a személyre szabott e-mailek kiküldését megadott tevékenység alapján, illetve tartalmazza a pályázatírók rendelkezésre állását. A pályázati anyagok elkészítésének, a pályázat beadásának kizárólag abban az esetben van díja, amennyiben a pályázatot sikeresen elnyerte a pályázó. Sikertelen pályázat esetén nincs külön díja a szakértői munkának hiszen – véleményünk szerint – egy üzleti kapcsolat akkor működik jól, ha minden fél a közös sikerben érdekelt.
A díj mértéke függ a keresési profilok számától (hány tevékenység témájában kiírt tenderekről küldünk e-mailben tájékoztatást) illetve a választott tenderhez kapcsolódó dokumentáció elkészítésének számától.

STANDARD csomag: 90.000 HUF + ÁFA
1 keresési profil + havonta 1 db dokumentáció, pályázati anyag elkészítése

MEDIUM csomag: 150.000 HUF + ÁFA
3 keresési profil + havonta 3 db dokumentáció, pályázati anyag elkészítése

EXKLUSIVE csomag: 250.000 HUF + ÁFA
Korlátlan keresési profil + havonta 5 db dokumentáció, pályázati anyag elkészítése
További tudnivalók a csomagokról
Szeretne többet megtudni az Európai Uniós Közbeszerzés csomagjainkról? Vegye fel velünk a kapcsolatot még ma és kérjen ingyenes, személyre szabott tájékoztatót. Kollégáink várják megkeresését!